A Lazareth LM 847-es gép különleges felépítésű volt, mintha két motorkerékpárt építettek volna egymás mellé, és mindezt a névadást indokló 4,7 literes, V8-as Maserati blokkal. Azonban a négykerekű, kanyarban bedőlő gép használata túlságosan is körülményes a hétköznapok során, ezért most elkészítették az észszerűbb kivitelt, amelyben a Yamahától származó 1,0 literes négyhengeres dolgozik.

Az alacsonyabb tömeg miatt sokkal könnyebb kezelni így a kanyarban bedőlő járművet, ami szélesebb vásárlóközönség számára teszi elérhetővé a gépet – ez konkrétan 10 embert jelent, hiszen ennyit fognak készíteni a Lazareth LM 410-esből. Nekik ráadásul gazdagnak is kell lenni, hiszen az alapár 100 000 euró. Pontos teljesítményadatokat nem közöltek, de a Yamaha R1-esben 197 lóerőt tud a blokk.