A nagy méretű Volkswagen Crafter se kerülhette el a sorsát, a jövőben már csak egyféle motorral, a kétliteres TDI-vel kínálják, igaz rögtön három teljesítménnyel is lehet választani a négyhengeres dízelt.

Az alapváltozatban 109 lóerő a teljesítmény, ehhez 7,8 l/100 km-es szabványos fogyasztás tartozik. A középső, 136 lóerős teljesítményváltozat állítólag ugyanennyit fogyaszt, miközben a nagyobb nyomatéka miatt könnyebben elboldogul a hatalmas méretű dobozzal. Még meglepőbb módon a 163 lóerős csúcsváltozat fogyasztása a legalacsonyabb, a 7,2 l/100 km-es érték elérésében nagy szerepe van a motorleállító rendszernek. Utóbbi extra csak 2011 vége felé lesz elérhető, azt egyelőre nem közölték, nélküle mennyi a fogyasztás.

Új kapcsolók és műszerek jelzik a változást a kabinban Új kapcsolók és műszerek jelzik a változást a kabinban

A könnyebb motor, az egyszerűbb kipufogógáz-utánkezelő rendszer és néhány egyéb műszaki változtatás miatt sikerült csökkenteni a Crafter tömegét, így akár tíz százalékkal is emelkedett a teherbírás. Újabb részek kétszeres cinkezésével igyekeztek elejét venni a rozsdásodásnak. A sofőrt kapcsolásjelző segíti az alacsony fogyasztás elérésében. Június végén kezdődik a megújult Crafter forgalmazása.

Hátul nem történt érdemi változás. A teherbírást azonban tíz százalékkal megnövelték Hátul nem történt érdemi változás. A teherbírást azonban tíz százalékkal megnövelték