Sportos megjelenést kapott az XL1 - egyben nagyon áramvonalas a karosszéria Sportos megjelenést kapott az XL1 – egyben nagyon áramvonalas a karosszéria

Az igazat megvallva a Katari Autószalonon bemutatkozott Volkswagen XL1 még nem a sorozatgyártású egyliteres autó, de lényegében csak az igazgatótanács döntése hiányzik ahhoz.

A Volkswagen XL1 utastere kétszemélyes, de az eddigiektől eltérően nem egymás mögött, hanem egymás mellett ülhetnek benne az emberek. Egyébként a technikánál nem kötöttek kompromisszumokat. Az autó gerincét egy karbon váz adja, a karosszéria is ebből az ultrakönnyű anyagból készül. Addig csiszolták a megjelenést, amíg nagyon kedvező (Cw 0,186) légellenállású felépítményt kaptak. Újdonság a konnektorról tölthető hibrid hajtás, aminek köszönhetően a szabványos fogyasztás tekintetében sikerült alulmúlni az 1,0 l/100 km-es értéket.

Ez a rész, azaz a műszerfal áll a legközelebb az új Lupo-hoz, ami az XL1 műszaki donorja Ez a rész, azaz a műszerfal áll a legközelebb az új Lupo-hoz, ami az XL1 műszaki donorja

A 48 lóerős teljesítményű kéthengeres TDI dolgát a hétfokozatú, dupla kuplungos váltóba épített 27 lóerős elektromotor könnyíti meg, utóbbi a lítium-ion akkumulátorban tárolt energiát hasznosítja. Ebben egy feltöltéssel 35 km megtételére elegendő energiát lehet tárolni. Az eredmény 0,9 l/100 km-es szabványos fogyasztás, a CO2 kibocsájtás 24 g/km-nek felel meg. Mindez annak köszönhető, hogy amíg egy Golf 1.6 TDI-nek 17,9 lóerő teljesítmény kell ahhoz, hogy 100 m/h-s tempóval haladjon, addig az XL1-nek mindehhez 8,4 lóerő teljesítményre van szüksége.

795 kg a tömeg, ebből 169 kg karbon, 179 kg könnyűfém, 184 kg acél, a többi üveg és hagyományos műanyag. Másként nézve 227 kg a motor és erőátvitel, 153 kg a futómű, 80 kg a felszerelés (ülésekkel együtt), 105 kg elektromos rendszer, 230 kg a karosszéria 795 kg a tömeg, ebből 169 kg karbon, 179 kg könnyűfém, 184 kg acél, a többi üveg és hagyományos műanyag. Másként nézve 227 kg a motor és erőátvitel, 153 kg a futómű, 80 kg a felszerelés (ülésekkel együtt), 105 kg elektromos rendszer, 230 kg a karosszéria

A 75 lóerős rendszerteljesítmény az alacsony tömeg (795 kg) miatt elég fürge az autó, a 100 km/h-s sebességet 11,9 másodperc alatt éri el, a végsebességet az elektronika korlátozza 160 km/h-ban. Jó a rugalmasság is, az elektromotor 100 Nm-es nyomatékkal rendelkezik, a TDI 120 Nm-t tud, a maximális nyomaték 140 Nm lehet. Mivel a sorozatgyártás időpontja még nem ismert, rögtön az Euro 6-os szabályok betartására készítették fel a dízelmotort.

A kocsi hátuljában a motor mögött 100 liter csomagtérnek szorítottak helyet A kocsi hátuljában a motor mögött 100 liter csomagtérnek szorítottak helyet