Az arányok változnak, a forma nagyrészt marad Az arányok változnak, a forma nagyrészt marad

A BMW néhány hónappal ezelőtt hozta létre a www.dontblogabouthis.com weboldalt, ahol a Vision Efficient Dynamics tanulmány sorozatgyártásra való alkalmassá tételének folyamatát lehet nyomon követni a gyár által adagolt információmorzsák alapján. Még néhány évre azért szükség lesz, mire a szuperautók között forradalminak számító technika megvásárolható lesz, ezért a Mercedes bejelentette, hogy ők is hasonló autót készítenek.

Annyival van nehezebb dolga a Mercedesnek, hogy ők legfeljebb csak inspirációnak használhatják a Los Angeles-i Autószalonra készített Biome nevű makettet, hiszen annak 2,5 méteres szélessége ugyan benne van a jogszabályokban meghatározott 2,55 méteres limitben, de a hétköznapi használhatóságot alaposan korlátozza ez a dimenzió. Inkább arról lesz szó, hogy a Biome formáját veszik alapul az új autókarosszériájához, annyira, hogy az utastér elrendezését is nagyrészt megtartják. Marad a középre helyezett vezetőülés, tőle balra-jobbra egy-egy utasülés, a vezetőülés mögött, hátrafelé néző negyedik széket azonban már kihagyják. Kell ugyanis a hely a motornak és az erőátvitelnek.

A Biome szériaváltozatával harcol majd a BMW ellen a Mercedes A Biome szériaváltozatával harcol majd a BMW ellen a Mercedes

„Vannak olyan elemek a formában, amelyeket könnyedén lehet továbbfejleszteni és sorozatgyártásban használni. Figyeltünk arra a fejlesztés során, hogy ne legyen túl egyedi vagy sarkos a forma.” – nyilatkozta a Biome-mal kapcsolatban Hubert Lee, a Mercedes kaliforniai formatervező központjának vezetője.

A BMW a sorozatgyártású változatnál is kitart a tanulmányban is használt 1,5 literes, háromhengeres dízel mellett – hamarosan az utcai autókban is megjelenik ez az erőforrás, tehát nem a Vision ED lesz az első, amely ezt kapja. Ennek munkáját elektromotorok segítik, a több mint 300 lóerős rendszerteljesítmény nagyon fürgévé teszi az alacsony szabványos fogyasztással rendelkező gépet. A bajorok 2013-ra ígérik a megvásárolható autót.

2013-ban megvásárolható a dízel-elektromos hibrid BMW szuperautó 2013-ban megvásárolható a dízel-elektromos hibrid BMW szuperautó

A Mercedes nagyjából két év késéssel indítja meg a fejlesztést, és több munkája is lesz vele, ennek megfelelően csak 2015-re ígérik a saját, „zöld” szuperautójukat, aminek még semmit nem tudni a hajtásáról. Ha azonban ugyanaz a céljuk, mint a BMW-nek, azaz a kevésbé környezetszennyező utcai autóik technológiájának reklámozása, akkor várhatóan Blueefficiency Concept néven ismerhetjük majd meg az autót.