Néhány látványos megoldástól elbúcsúzhatunk, de az orral például találkozhaunk majd az új 9-3-ason Néhány látványos megoldástól elbúcsúzhatunk, de az orral például találkozhaunk majd az új 9-3-ason

Furcsa külsejű kupé a Saab PhoeniX tanulmány, amely azonban mégis figyelmet érdemel, hiszen az a következő Saab 9-3-as előzetese.

Az orr megjelenése egészen közel áll a véglegeshez, és a hátsó rész se fog sokat változni, az új generációs autóból ugyanis készül majd ötajtós limuzin is. A legnagyobb újdonságot azonban az autó Phoneix (kis X-szel a végén) névre hallgató padlólemeze jelenti, amely egységes kapcsolódási pontokkal áll össze teljes egésszé. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy szabadon változtatható minden dimenziója, így a 4,2 méter hosszú Saab 9-1 és az 5,5 méteres Saab 9-7 (kínai piac) is ugyanarra a padlólemezre épülhet.

A PhoeniX tanulmány már az új, moduláris Phoenix padlólemezre épül. Idővel ez kerül az összes Saab alá A PhoeniX tanulmány már az új, moduláris Phoenix padlólemezre épül. Idővel ez kerül az összes Saab alá

Elöl MacPherson rugóstagos felfüggesztés, hátul többlengőkaros, független híd dolgozik majd az összes Saab alatt, illetve a PhoeniX tanulmányban is használt elektromotorral hajtott hátsó tengely is kerülhet az autók alá. Utóbbi olyan hibrid hajtást eredményez, amilyet a francia PSA dob piacra hamarosan.

Hátul lesz a legtöbb változás, de azért a fő irány stimmel Hátul lesz a legtöbb változás, de azért a fő irány stimmel