Noha a Mini típusok nem a tágasságukról ismertek, a gyár mégis azt próbálja meg bizonyítani nekünk, hogy azok igenis alkalmasak például a kempingezésre. Rögtön három autóval.

A Clubvan Camper-ből rögtön kettőt is készítettek – talán azért, mert egyébként csak egy-egy hálóhely (190×80 cm) található ezekben a csöppségekben. A kétszárnyú hátsó ajtóban mikro méretű konyha- illetve hűtő kapott helyet, és van zuhanyzó is, amely a padló alatti tartályból kapja a vizet. A lakókocsi nem is annyira újdonság, hiszen az Alpina Teardrop modellről van szó, amely 120 mm-rel szélesebb az őt húzó Clubman-nél, és tömege nem éri el a 300 kg-ot. A két hálóhely mellett a felnyitható hátsó fedél alatt konyha – két gázégő, mosogató, hűtő – található, a tetőn pedig egy napelem, amelynek segítségével a TV/DVD működtethető, illetve képes tölteni az autó elektromos rendszerét is.

A Mini Countryman ALL4 Camp esetén a tetőcsomagtartóra helyeztek egy felnyitható sátrat, amelyben ketten tudnak éjszakázni (190×140 cm). Az 51 kg tömegű ágy egyéb dolgok szállítására már nem nagyon alkalmas, hiszen a modell megengedett tetőterhelése 75 kg. Teleszkópos látra segítségével lehet megközelíteni a magasban lévő szállást.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!