Tavaly tavasszal számoltunk be először az izraeli Phinergy cég által fejlesztett alumínium-levegő akkumulátorral szerelt elektromos autóról, amely a normál akkumulátoros autókhoz képest maratoni, 1600 km-es távolságot képes megtenni egy feltöltéssel. Akkor még csak arról volt szó, hogy keresik a megfelelő anyagi/szakmai háttérrel rendelkező partnert, akit most megtaláltak az Alcoa alumíniumipari cégben.

Az Egyesült Államokbeli központtal rendelkező világcég a kanadai Quebec tartomány támogatását is megszerezte a további kutatáshoz, ezért nem véletlen, hogy a montreali Gilles Villeneuve versenypályán debütált az izraelben Citroën C1 alapra megépített prototípus.

Az alumínium előállítása igen energiaigényes folyamat, azonban ezt ellensúlyozza az elérhető nagy hatótávolság, ami jelentősen felgyorsíthatja az akkumulátoros-elektromos autók elterjedését. Az Alcoa szakemberei minden bizonnyal a fejlesztésnek abban a részéből veszik majd ki a részüket, hogyan lehet kereskedelmileg megvalósítani az alumínium-levegő akkumulátort. Az egész telepet kell majd cserélni, vagy darabonként lehet majd újratölteni alumíniumlemezekkel az autót? A megfelelő háttér segítségével jelentősen felgyorsulhat a Phinergy akkumulátorának piacra kerülése, de a piacra dobásnak még megközelítő dátumát se nevezték meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!