A 23 országot képviselő, 66 tagú nemzetközi zsűri által odaítélt World Car, azaz Világautó díjakat is kiosztották a New Yorki Autószalon alkalmából, immáron a kilencedik alkalommal.

Papírforma eredményről beszélhetünk, hiszen 2009 óta immár negyedik alkalommal negyedszer nyert a Volkswagen. A Golf hetedik generációja kapta a Világ Év Autója címet, mert a zsűri megítélése szerint az belül tágas, jól vezethető, megfelelő méretű ötajtós kocsi.

A Világ Sportkocsi díjat a Porsche Boxster/Cayman kapta – annak ellenére, hogy utóbbi még nem is kapható (várhatóan a Sanghaji Autószalonon mutatják be), és ennek megfelelően nem is lehetett volna megszavazni, de hát ilyen apróságon nem akadunk fenn.

A Világ Design Autója címet a kereskedelmi forgalomban szintén nem igazán kapható Jaguar F-Type kapta meg, de itt még érthető a döntés, hiszen itt csak a megjelenés számított, nem a vezetési élmény. Ebben a kategóriában egyébként egy öttagú formatervező-csapat szűkítette le a nevezett autók listáját, amelyek közül aztán az újságírók kiválasztották a szerintük legszebbet.

A Világ Zöld autója díjat a Tesla Model S-nek ítélték oda, és itt is volt egy öttagú szakértő-csoport, akik elkészítették a műszaki teljesítmény alapján azt a rövid listát, amelyből aztán az újságírók a Tesla Model S-t szavazták meg legjobbnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!