A New Yorki Autószalonon debütál a Ford Focus modellfrissítésének végső tagja, a lépcsős hátú karosszéria is megkapja az új orrt, a kicsit átrajzolt befejezést, no meg az új technológiákat. Ezen kívül még a szintén felfrissített, akkumulátoros-elektromos Focus is ott lesz a seregszemlén, annak ellenére, hogy az nem kapja meg az új megjelenést.

Ráadásul a Ford későbbre se ígéri ennek a változatnak a megújítását, a modellcsalád jövőjéről jelenleg annyit tudni, hogy a nyáron mutatják meg a felfrissített ST változatot, és hogy az új Mustang európai érkezése miatt elhalasztják az RS bemutatóját – talán végleg.

A megújult lépcsős hátú Focus immár könnyen összetéveszthető mása a nálunk még nem kapható új Mondeonak, az átrajzolt hátsó lámpák ellenére talán még innen nézve különböztethető meg a nagytestvértől az újdonság. Egyébként a szedán ugyanazt a kényelmi csomagot (új kárpitok, javított zajszigetelés, új kommunikációs fejegység) kapja, mint a Genfi Autószalonon megmutatott ötajtós és kombi. Az észak-amerikai piacon új elem az 1,0 literes EcoBoost megjelenése, amely 123 LE/197 Nm csúcsteljesítménnyel kerül a motortérbe. A Focus Electric kapcsán is megemlíti a Ford a frissítést, ezért is furcsa, hogy nem nyúlnak annak megjelenéséhez.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!