Magyarországon több Trabant egyesület is van, és évente szerveznek a márkatársak számára találkozókat. Köztük az egyik regionális klub az Észak-magyarországi Trabant Club Egyesület – az EMTC is minden évben lebonyolítja éves találkozóját, amely már nemzetközivé nőtte ki magát. A környező országokból –Pl.: Lengyelország, Szlovákia, Hollandia – számos trabantos érkezik. Ebben az évben is megrendezésre került a találkozó, amelynek a nagyvisnyói Boróka tábor csodálatos környezetben nyújtott otthont. A rendezvény időpontja 2014. június 6-8. volt, egy hosszú hétvége, ahol nem csak az autó szerelmesei, de a kicsiktől a nagyobbacskákon át az idősebb korosztályig mindenki megtalálta a kedvére valót. Az adatok szerint körülbelül 90-100 autó érkezett, köztük néhány rokon Wartburg és Barkas is.

Érdekes műsorok, fellépők szórakoztatták a vendégeket, este pedig a tűzzsonglőrök produkcióját csodálhatták meg. Folyamatos volt az érkezés egészen szombat hajnalig. Szombat reggel tíz órakora túrára indult a csapat a bélapátfalvai apátsághoz látogatva. Hosszú konvojban kígyózva hívták fel magukra az utakon lévők és a lakosság figyelmét, hangos dudaszóval jelezvén, hogy bizony jó sokan gyűltek össze. A lagzis menet elbújhatott volna mellettük.

A délután folyamán érdekes és nem mindennapi vetélkedőkön próbálhatták ki magukat a részvevők. Meg kell említeni itt többek között a furcsa szlalom, a legkönnyebben csukódó ajtó és a feleségcipelő versenyt is. A gyerkőcök kézműves foglalkozáson vehettek részt, Tóth Lóránt fafaragó közreműködésével.

Eredmények:

Csocsóbajnokság Katarina és Ladislav Durbak Autohifi: 1. Leskó Csaba 2. By-Gyula 3. Hús Sándor Női fekve nyomás 1. Lávich Szilvia 2. Móni Férfi fekve nyomás 1. Boci ( Lőrincz Péter) 2. Hegedűs Krisztián(Cukros Bá) 3. Ladislav Durbak Feleségcipelő verseny 1. Hús István 2. Kaulics János 3. Boci (Lőrincz Péter) Szlalom 1. Trükkös fiúk 2. Milan Chovanec 3. Ladislav Durbak Sörpong 1. Nagy Gábor 2. Janka Smigurova Trabant ereklye verseny 1. Grunda Anita 2. Lávich Szilvia 3. Szűcs Károly Trabant elektronika verseny 1. By-Gyula 2. Hegedűs Krisztián 3. Ladislav Durbak Női vizespóló verseny 1. Gazdig Judit

Elkészíthették a család Trabantjának kicsi és hű mását fából, vagy bármit, amit a képzeletük engedett. Közben folyamatosan megtekinthető volt a legkülönfélébb trabantos relikviák sora, amelyek értékelésre és díjazásra is kerültek a rendezvény végezetével. Este pedig színes koncertek szórakoztatták a bulizni vágyókat és szórakoztatták a részt vevő közönséget. Vasárnap délelőtt sor került az eredményhirdetésre és díjátadásokra. Zárásul Demeter József,- becenevén Freddie- az egyesület elnöke megköszönte a részvételt és az egyesületi tagoknak a szervezői munkálatokban való kitartó segédkezést.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!