A szó szoros értelmében nem sérülésmentes autóról van szó az itt látható, 1987-ben gyártott Volvo 340-es esetén, azonban az állapota alapján ott a helye a különleges veteránok között. Arról van szó, hogy 1987-ben egy már akkor is idős úriembernek számító vásárló bement egy kereskedésbe, és megvette az autót. Azonban még nem érte el a 100 mérföldes (160 km) futásteljesítményt sem az autóval, amikor egy növényiskola parkolójában egy oszlopnak ütközött vele.

A baleset nem hagyott nagy nyomot az autón, a jobb első sárvédőn látható a nagyjából 20 centis húzásnyom, de már ez a kis konfliktus is elég volt ahhoz, hogy az úriember felhagyjon az autóvezetéssel. Hazament, és egyszerűen leállította az autót a garázsban, ekkor 132 mérföldet (213 km) mutatott az óra a műszerfalon.

Az úriember nemrég elhalálozott, és az örökösök a vagyon értékesítése mellett döntöttek, így került az Anglia Car Auction cég kínálatába, akik az április 5-én következő veterán-árverésükön kínálják majd eladásra az autót. Azért döntöttek a licit mellett, mert még megsaccolni se tudják, mennyit érhet az autó.

Egy hasonló korú, jól működő Volvo 340-es ára 250 font körül van, ez akár hússzorosát is elérheti. Rob George, az árverési cégnél dolgozó értékesítő korábban már látott megőrzött autókat, de ilyennel még ő se találkozott. Nemhogy az újautó-szag is megvan, de még a kereskedő által az utastérbe helyezett papír-védőszőnyegek is megvannak.

Az autó 27 éven át állt egy helyben, de elég volt egy új akkumulátor ahhoz, hogy beinduljon az 1,7 literes, 80 lóerős motor. Saját kerekén állt ki a garázsból, de azért az új tulajdonosnak át kellene néznie a féket, hogy biztonsággal használhassa az autót. Nincs nyoma korróziónak a karosszérián, a beltér makulátlan.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!