Nem aprózza el a dolgokat a Jaguar, az új „kis” sportkocsija se túlságosan apró, de a Ian Callum által vezetett formatervező-csapat egyszerűen nem tudott 4,44 méter alá menni, mert ragaszkodtak a sportos, a régi Jaguarokra jellemző tökéletes arányokkal megáldott formához a C-X16 esetében.

Ehhez egyébként a jelenlegi XK adja az alumínium térvázat, amelynek 2,62 méterre rövidítették a tengelytávolságát, a szélesség 2,04 méter, az alacsonyság 1,29 méter. A motortérbe a következő generációs 3,0 literes V6-os benzinmotort szerelték, ami a mechanikus feltöltőnek köszönhetően 380 lóerős, nyomatéka 450 Nm.

A színtől eltekintve ez már a széria-belső A színtől eltekintve ez már a széria-belső

Ennyivel nem elégedtek meg, hiszen rögtön hibrid hajtást kapott az új sportkocsi, van még egy 95 lóerő/235 Nm teljesítményű elektromotor is. A rendszerteljesítményt nem árulták el, de egyszerűen összeadhatjuk a két értéket, hiszen az elektromotor az F1 KERS-hez hasonlóan csak akkor lép működésbe, ha a vezető megnyom egy gombot a kormányon.

Oldalra nyílik a csomagtérfedél, amelynek formája a Jaguar E-Type kupét idézi Oldalra nyílik a csomagtérfedél, amelynek formája a Jaguar E-Type kupét idézi

Természetesen a C-X16 képes csak az elektromotorjával is haladni, ilyenkor akár 80 km/órás sebességet is el tud érni az 1,6 tonna tömegű kupé, a hatótávolságot nem árulták el, de az akkumulátor-csomag csak 1,6 kWh kapacitású. Az autó különben is egy sportkocsi, ahol az összteljesítmény számít, ami 4,4 másodperces 100-ra gyorsulást, 2,1 másodperces 80-120-as sprintet és 299 km/órás végsebességet jelent.