Nem panaszkodhat a Beijing Automotive Industry Corporation, idén 2,1 millió autó legyártását tartják reálisnak, de ezzel még nem elégedettek. 2015-ig bezárólag, azaz a következő két éven belül 70 százalékkal (!) akarják növelni gyártási-értékesítési volumenüket, és ehhez már kicsi a kínai piac. Nosza úgy döntöttek, felvásárolnak egy európai gyártót.

A Bloomberg szerint három lehetséges felvásárlási célt neveztek meg elemzők a kínaiaknak, akik már meg is kezdték a tárgyalásokat egyik-másik átvételéről, konkrétumot jelen állás szerint még nem tudunk, mely gyártókról lehet szó. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet akarják arra felhasználni, hogy bevásárolják magukat az itteni piacra. Noha még nincs meg, melyik gyárat veszik meg, azt már betervezték a kínaiak, hogy 2020-ra már évi 400 000 autó értékesítésével és 2,5 milliárd jüan (~ 92 milliárd Ft) nyereséggel számolnak a most életre hívott BAIC International Development Corporation-nél.

A kínai gyártó jelenleg a Daimler és a Hyundai partnere, ezen kívül nemrég vették fel vezető formatervezőnek a korábban a Ferrarinál dolgozó Leonardo Fioravantit kifejezetten azzal a céllal, hogy javítson az autóik megjelenésén. A BAIC egyébként versenyben volt a Saab megvásárlására is, de akkor nem az autógyárat, hanem csak annak technológiáját tudta megszerezni, aminek felhasználásával készült a nemrég bemutatott Senova limuzin.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!