Még évekkel ezelőtt autószerelést oktató intézményeknek adományozott a Chrysler 93 olyan Dodge Viper prototípust, amelyek nem voltak alkalmasak utcai használatra. Volt, amelyekben még nem teljesen kiforrott alkatrészek voltak, de olyan is akadt köztük, amelynél például kiiktatták a katalizátor-jelet a befecskendezésből, így az utcai változatban alig több, mint 400 lóerős V10-es teljesítménye rögtön 600 lóerőre ugrott.

A járműveket azzal a feltétellel kapták meg az iskolák, hogy ha azokat netán értékesíteni szeretnék, akkor előbb a gyár jóváhagyását kell megszerezniük, és hogy csak és kizárólag oktatási/promocionális célra használhatják őket. Nos, nem mindenki tartotta be a játékszabályokat, a közelmúltban két olyan közúti baleset is történt, amelyekben ilyen autók szenvedtek balesetet, és ezek miatt a Chryslernek több millió dollárt kellett fizetnie kár/költségtérítés címen. Az autógyár inkább biztosra megy, és megszünteti a kockázatot az autók megsemmisítésével.

A nyitóképen látható Dodge Viper GTS különlegessége az volt – immár nem létezik -, hogy az volt a negyedik autó, amely legördült a gyártósorról még 1992-ben. Igen, jól olvasták, már 1992-ben készült Viper kupé, miközben a sorozatgyártás csak 1996-ban indult meg. Érdekes módon a Chrysler hivatalos indoklásában nem a balesetekre hivatkozik, mint a megsemmisítés oka, hanem arra, hogy az autók már nem nagyon alkalmasak oktatási célokra, mivel nincs bennük semmiféle vezetéstámogató elektronika – se kipörgésgátló, se blokkolásgátló nem volt az első generációs Viper-ben.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!