Marek Schramm építési vállalkozó kedvenc hobbija a veteránautók gyűjtése, és igazán nem panaszkodhat a gyűjteményére. Azonban a Lengyelországban született, és Keletnémetországban felnőtt üzletember nem a Porschékra vagy a BMW 507-esre büszke, hanem legújabb szerzeményére, az ütött-kopott Warszawára. Utóbbinak ugyanis Karol Wojtyla krakkói érsek volt a tulajdonosa, aki később II. János Pál pápa néven lett a katolikus egyház vezetője.

A püspök sofőrjének unokájától sikerült megvásárolni az autót még 2012-ben, a vételárat nem közölték a felek, de állítólag hatszámjegyű Euro-összeget fizetett a gyűjtő az autóért. Alexander Gawron, akinek a nagybácsija a hetvenes évek megvásárolta az autót, korábban már többször megpróbálta értékesíteni azt, de Lengyelországban nem akadt rá vásárló, és a Christies árverési házon keresztül többször zárult eredménytelenül az árverés. Ezt követően került Németországba az autó.

Schramm úr és 16 munkatársa összesen 2500 órát töltött azzal, hogy felújítsa a közel 60 éves autót, miután az 35 évet töltött egy helyben állva egy csűrben. Egércsalád költözött az ülésbe, rozsda marta a karosszériát, de lényegében hiánytalan volt az autó, és ami a legfontosabb, hiánytalan volt a dokumentáció is. Még az eredeti lengyel rendszámtáblák – fekete alapon fehér KR 96 13 – is megvannak.

Persze ebből a nagy erőfeszítésből semmi nem látszik, hiszen a szó szoros értelmében igyekeztek minden eredeti alkatrészt megtartani, azaz még akkor is javítottak, ha egyszerűbb lett volna egy cseredarab beépítése. A nem kritikus helyeken lévő rozsdát és egyéb elhasználódásokat megtartották, hiszen azok mind részei a kocsi történetének, egyedül a műszerfal órája nem működik – a legenda szerint akkor állt meg, amikor II. János Pál pápa 2005-ben elhunyt.

Szóval most újra teljesen működőképes az egykori püspöki limuzin, és hamarosan nagy útra indul. Április 27-én lesz II. János Pál pápa szentté avatása a Vatikánban, és Schramm úr eltökélt abban, hogy keréken jut el oda az autó. Április 14-én indul a nagy utazás, amely során Berlinből először Lengyelország felé indul a Warszawa, ahol Karol Wojtyla életének fontos állomásait is felkeresi majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!