Európai szemmel furcsának hat a Ram ProMaster City orrkiképzése, hiszen azt úgy igazították hozzá Ram márka arculatához, hogy épp csak a műanyag első lökhárítót és hűtőrácsot alakították át. A Fiat Dobló és Opel Combo testvérmodelljének karosszériája nem változott, ami nem csoda, hiszen ezt is Törökországban készítik.

Jelentős eltérés, hogy az amerikai modell csak benzinmotorral és automatikus váltóval készül, ráadásul igen sportos személy- vagy csomagszállítást tesz lehetővé az új hajtás. A 2,4 literes benzinmotor 178 lóerős, és a kilenc fokozatú ZF automatikus váltó kapcsolódik hozzá, a 96 km/órás tempót 9,8 másodperc alatt futja meg, ami a teherautók között bizony igen sportos.

Alapáron a nyújtott karosszériával és kétoldali toló- és kétszárnyú hátsó ajtóval jön a Ram ProMaster City, amelynek van dobozos (Tradesman Cargo) és személyautó (Wagon) változata, utóbbi csak két üléssorral rendelkezik. A felfüggesztés hangolását is az észak-amerikai igényekhez igazították, de hogy ez pontosan milyen változtatást jelent, már nem részletezték – a terhelhetőség 854 kg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!