Két autógyár kínál saját építésű lakóautót manapság, a Volkswagennél California névre hallgatnak az otthonos belső térrel ellátott T5-ös buszok, a Mercedes hagyományosan a Marco Polo nevet használja. A düsseldorfi Caravan Salon-on mutatták be a svábok a legújabb V-osztály Marco Polo változatát, amely már nem egyszerű lakóautó.

A belső kialakításnál az anyagok és a formák összeválogatásakor nem csak a könnyű takaríthatóság és strapabíróság volt a szempont, de kifejezetten elegáns környezetet hoztak össze, ahol kényelmesen lehet akár tárgyalásokat is tartani. Persze szigorúan csak álló helyzetben, hiszen ahhoz, hogy egymással szembe kerüljenek a felek, az első üléseket hátra kell fordítani. A hátsó tér baloldalán elhelyezett szekrényben minimálkonyha rejtőzik 2 gázégővel, hűtővel, mosogatóval (38 literes friss-, 40 literes használtvíz tartály), és van egy kihajtható asztal is. A hátsó padból gombnyomásra kényelmes ágyat lehet hajtogatni (203 x 113 cm), és a felnyitható tető segítségével álló ember méretű hátsó fejtér alakítható ki, no és itt is található egy dupla alvóhely (205 x 113 cm), amelynél fontosnak tartották kiemelni a kényelmes matrac meglétét. Első körben csak a négyhengeres dízellel (136 LE, 163 LE vagy 190 LE) lehet majd megvásárolni a Mercedes V-osztály Marco Polo változatát, Németországban már július 29-től rendelhető, az árak még nem ismertek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!