Az evopro csoport hároméves fejlesztőmunkájának eredményeként készült el az új Modulo buszcsalád, amely eBUS Ready, azaz ha nem kezdetben, akkor később lehet akkumulátoros meghajtásúvá alakítani. Dízelmotorral, dízel-elektromos hibrid hajtással, földgázas motorral vagy akár troliként is megvásárolható a jármű, és a tulajdonos később is bármikor újfajta hajtást szerelhet a karosszériába.

Apropó karosszéria, az üvegszálas műanyagból készített önhordó felépítmény tömege mindössze 1,2 tonna, ennek megfelelően kisebb méretű fődarabokat használhattak. A 17,5 colos kerekek könnyebbek és a cseréjük is olcsóbb, mint a 22,5 colos daraboké, ráadásul kevesebb teret vesznek el az utasoktól. Amíg a vetélytársak hasonló külső méretekkel és műszaki tartalommal rendelkező autóbuszai 35-40 fősek, a Modulo Medio 65 személyes kapacitással rendelkezik.

A prototípusnál két darab, 120 centi széles ajtó garantálja a gyors utascserét, felettük kamerás érzékelő végzi az automatikus utasszámlálást; a közlekedési vállalat központjában mindig naprakész információval rendelkeznek arról, hányan és hol használnak egy járatot, ennek megfelelően ütemezhetik a menetrendet. Az első ajtó mellett már elektronikus menetdíjfizető-készüléket is elhelyeztek, jelezve a potenciális vásárlóknak, hogy a gyártón nem múlik a korszerű közösségi-közlekedési hálózatba való integrálás.

Persze ez nem is annyira a magyar vásárlóknak szól, érdeklődés van, szándék is van, pénz nagyon nincs, úgyhogy egyhamar nem lesz gyakori látvány az útjainkon a szellős belsővel rendelkező Modulo, de külföldről nagy érdeklődés van iránta. Harminc év garanciát vállalnak a karosszériára (ezért is hangsúlyozzák, hogy akár később is át lehet alakítani elektromos hajtásúvá a buszt), és a modul-felépítésnek köszönhetően lényegében bárhol meg tudják teremteni az összeszerelés lehetőségét. Magyarországon a Nabi budapesti telephelyén kezdik majd el hamarosan az új busz sorozatgyártását, a mérnökök most a gyártástervezéssel foglalkoznak, és kíváncsian várják a hamarosan induló nyilvános tesztelés során szerzett tapasztalatokat.

A jármű tudását nem nagyon akarták részletezni még külön kérdésre sem. A „mekkora a hatótáv?” kérdésre nincs megfelelő válasz, hiszen az attól függ, mekkora akkumulátorral rendeli az ügyfél a buszt, kér-e bele hatótávnövelő dízelmotort, ahhoz mekkora üzemanyagtankot kér, no és milyenek a domborzati viszonyok, a forgalom nagysága…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!