Az alábbi felvételen láthatják, mit eredményez, ha egy tipikus béemvés sofőr emberére talál. Ekatyerinburgban készült a felvétel, amelyen úgy 0:50-ig békésen álldogálunk a kereszteződésben, a sor elején. Ekkor jön a képbe balról a BMW 3-as, amelynek vezetője egyszerűen belehajt a keresztező forgalomba.

Oldalba talál egy Ford Focust, de nem ezzel törődik, hanem inkább az őt követő tuningolt Hyundai sofőrjével üvöltözik, és utasa, a világos pólós fiatalember meg rögtön kezében a fegyverével száll ki az összetört kocsiból – utóbb kiderült, engedéllyel tartott pisztolyt. A Hyundai sofőrje, aki egyébként egy biztonsági cég alkalmazottja, és engedélye van fegyvertartásra ekkor megy vissza autójához és veszi elő saját pisztolyát – nem hallani, de állítólag amikor kivette fegyverét a kesztyűtartóból, véletlenül meghúzta a ravaszt és megsérült a műszerfala. Egymásra nem lőttek, és nem is emelték egymásra a fegyvereket.

A konfliktus oka az volt, hogy a BMW sofőrje bevágott a Hyundai elé, amelynek sofőrje ezt nem vette jó néven, és a béemvés ezt követően menekülni kezdett. A befejezést meg láthatjuk. A BMW sofőrjének korábbi közlekedési vétsége miatt bevonták a jogosítványát, őt ezért és a közlekedési baleset okozásáért letartóztatták, a két fegyveres férfi egy igazoltatással megúszta a dolgot, a Focus javítását meg majd a biztosító állja.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!