Nem korlátozzák a darabszámokat, addig készül majd a 4C, amíg lesz rá igény Nem korlátozzák a darabszámokat, addig készül majd a 4C, amíg lesz rá igény

Ha abból indulunk ki, melyik autót fényképezték a legtöbben a Genfi Autószalon sajtónapja alatt, akkor egyértelműen az Alfa 4C tanulmányt lehet kikiáltani a legfontosabb autónak. Higgyék el, más standokon is voltak ilyen csinos hoszteszek.

Az Alfa 4C lehet a Dallara segítségével kifejlesztett sportkocsi, amely a KTM X-Bow vázát használja. Ezt ugyan nem erősítették meg, de nem is cáfolták, a sajtóanyagban pedig egészen egyszerűen nem tértek ki erre az elhanyagolható részletre. Mindössze annyit árultak el, hogy a karosszéria külső héja karbonból készült, aminek köszönhetően sikerült a saját tömeget 850 kg alatt tartani.

Higgyék el,nem csak a hölgy miatt fényképezték rengetegen a 4C-t Higgyék el,nem csak a hölgy miatt fényképezték rengetegen a 4C-t

Ez már csak az ért is örvendetes, mert a motorral nem spóroltak, az 1,75 literes turbómotort dupla kuplungos váltóval együtt építették be a 4C hátuljába. Pontos teljesítményt nem közöltek, így elképzelhető, hogy a mostani 232 lóerőnél is feljebb tornázzák majd az erőforrás teljesítményét, mire a sorozatgyártásra kerül a sor. Ez leghamarabb 2012-ben következhet be. A 8C Competizione modellel ellentétben a 4C darabszámait nem limitálják, évi 1500 darabot akarnak gyártani egészen addig, amíg elég kereslet lesz az autóra.

Nagyon formásra sikeredett a karbon karosszéria - az alatta lévő váz anyagáról nem nyilatkoztak Nagyon formásra sikeredett a karbon karosszéria – az alatta lévő váz anyagáról nem nyilatkoztak

Utóbbi pedig nem csak azért valószínű, mert az újságíróknak bejött a gép. Nagyon eltalálták a formát, a matt-piros fényezés jól kiemeli a karbon-panelek domborulatait. Elöl a tipikus Alfa pajzsot látjuk, a felnik ismerősek lehetnek a GTA modellekről, a hátsó egyértelműen utalás a 8C Competizione típusra.

Hátulról a legszembetűnőbb a rokonság a 8C Competizione-val Hátulról a legszembetűnőbb a rokonság a 8C Competizione-val