Genfben debütál a Škoda Octavia immár hagyományosnak mondható szabadidő-autós megjelenésű változata. Az új Scout az eddig megszokott 2 centis emelés helyett már 33 mm-rel tud többet a normál összkerékhajtású modelleknél.

A karosszéria alsó részét ugyan fekete műanyag borítás óvja a karcolásoktól és egyéb inzultusoktól, javították az első-hátsó terepszöget is, de ettől még nem lesz terepjáró az emelt kombi. Az ötödik generációs Haldex kuplungos központi differenciálmű inkább a rossz időjárásra, tempós kanyarvételre, és nem a rossz terepre van kitalálva – eltűnt a korábban Scout-jellegzetességnek számító kapaszkodó az utas elől.

Az utastérben a 3 küllős kormánykeréken és a váltó/előválasztókaron is olvashatjuk a Scout feliratot. A 17 colos könnyűfém felnik is kifejezetten ehhez a modellhez készülnek. Három erőforrással – két dízel és egy benzines – indul a Škoda Octavia Scout forgalmazása hamarosan, ezekről eddig csak annyit árultak el, hogy a szabványos fogyasztás 20 százalékkal lett alacsonyabb az előző generációhoz képest.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!