Tovább emelkedett a hazai gépjárműállomány átlagéletkora, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének statisztikái alapján immár eléri a 13 évet. A szakemberek elsősorban az új autó eladások lassulásával magyarázzák ezt a kedvezőtlen folyamatot. Az egyesület által készített – 30 autómárka országos szervizhálózatára kiterjedő – felmérése alapján, nemcsak az eladott autók száma csökkent, illetve állt be egy alacsony szintre az utóbbi időszakban, hanem a szervizek forgalma is kedvezőtlenül alakult a személygépkocsik tekintetében.

A felmérésből kiderül: az ok egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a magánemberek csak nagyon kevés új autót vásárolnak, és jellemzően a kocsik 3-5 éves kora után elfordulnak a márkaszervizektől, ezért csökken az ügyfelek száma is. Ugyanakkor a céges üzemeltetők is csak a garanciaidő lejártáig viszik az autókat márkaszervizekbe. Ezzel az importőrök is tisztában vannak, így a szervizhálózatokkal összefogva, egyre többen kínálnak kifejezetten az idősebb autók javításával kapcsolatos kedvezményeket.


 
Az egyesület szerint meg kell változtatni azt a kialakult tévhitet, hogy az illegális vagy olcsó szervizekben történt javítás után az autó a korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van, illetve a közlekedésbiztonsági követelményeknek is mindenben megfelel. Véleményük alapján ahhoz, hogy minden szempontból biztonságosan lehessen közlekedni – a bent ülők és a többi közlekedő veszélyeztetése nélkül –, olyan szervizben kell javíttatni, amely rendelkezik képzett szakemberrel, gyári javítási technológiával, megfelelő műszerekkel és javítási szoftverekkel, munkájáról számlát ad és arra garanciát is vállal.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!