A www.kozlekedjbiztonsagosan.hu weboldal elindításával Magyarországon is elindul a Daimler AG 4-10 éves gyermekeket megcélzó közlekedésbiztonsági programja, a MobileKids. A kezdeményezés kabalafigurája MoKi, akivel az első Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztály jótékony célú aukcióján keresztül, illetve egy országos gyermekrajzpályázat keretében ismerkedhet meg a hazai közönség.

A kezdeményezés társadalmi hasznosságára való tekintettel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is bekapcsolódott az itthon 2012. április 1-jén induló programba, amelynek hazai alapítója a Mercedes-Benz Hungária Kft., szakmai támogatója pedig az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. Bár az utóbbi évtizedben számos hatékony intézkedésre került sor a közlekedésbiztonság terén, a közúti balesetek száma továbbra is elfogadhatatlanul magas mind Magyarországon, mind az Európai Unióban. Hazánkban 2011-ben 15 827 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyben 638-an vesztették életüket, 5152-en pedig súlyos sérülést szenvedtek.

Sajnálatos tény, hogy a halálos balesetek elsődleges oka a közlekedők helytelen magatartása: a KRESZ figyelmen kívül hagyása, a figyelmetlenség, a gyorshajtás, a szeszesital- vagy drogfogyasztás, a kialvatlanság, a gyermekülés, a biztonsági öv vagy bukósisak használatának elhanyagolása. „A gyerekek egészen korai életkoruktól kezdve – utasként, gyalogosként, kerékpárosként – a közlekedés résztvevői, ezért életkoruknak megfelelően meg kell tanítani őket a biztonságos közlekedés szabályaira. A gyermekek egyik kedvenc játéka az autó, amely jó lehetőséget biztosít az oktatásukra. Minden felnőtt egyformán felelős azért, hogy a gyermekek sem áldozatai, sem pedig okozói ne lehessenek közlekedési baleseteknek.” – foglalta össze Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője és alapítója.

Aukción az első itthon gyártott Mercedes-Benz

A MoKi program Magyarországon egy jótékony célú árveréssel indul: a Mercedes-Benz az első Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztály aukciójából befolyó teljes összeggel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja. A jótékonysági aukció április 1-jén indult és április 21-ig tart. Az 1 Ft-ról induló licit aktuális állását a Vatera aukciós portál www.vatera.hu/elsomercedes oldalán tekinthetik meg az érdeklődők.

Országos rajzpályázat

A jótékonysági árveréssel egy időben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és partnerei, a Mercedes-Benz, valamint az ORFK-OBB közös, közlekedésbiztonsági témájú rajzpályázatot is hirdetnek 4-14 év közötti óvodás és általános iskolás diákok részére. A versenybe bármilyen, közlekedéssel kapcsolatos rajzzal lehet nevezni. A legjobb alkotást beküldő 5 óvodás, 6 általános iskolás résztvevő egyéni díjazásban részesül. Az a négy oktatási intézmény (1-1 budapesti és vidéki általános iskola és óvoda), ahonnan – a tanulói létszám arányában – a legtöbb és legfigyelemreméltóbb egyéni alkotás érkezik be, intézményenként 200 000 Ft, szabadon felhasználható pénzjutalmat kap. A diákok pályaműveiket közvetlenül is feltölthetik a MoKi program hivatalos weboldalára, a www.kozlekedjbiztonsagosan.hu -ra, vagy postai úton az ORFK megyei bizottságaihoz is eljuttathatják azokat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!