Bár hazánkban, főleg Oroszországhoz képest, még kevés autóban láthatunk felszerelve olyan kamerát, amely rögzíti az eseményeket, lassanként itthon is terjednek ezek. Információink szerint Hevesben még nem fordult elő, hogy egy baleseti helyzet eldöntéséhez valaki ilyen felvételt akart volna bizonyítékként felhasználni.

Fedélzeti vagy autós kamera, menetkövető, autós forgalmi eseményrögzítő kamera: a magyar nyelvben egyelőre több meghatározás él a nemzetközileg „daschcam” néven elhíresült eszközre. Itthon még viszonylag kevés autóban láthatunk ilyen kamerát, melynek eredeti célja, hogy baleset vagy egyéb vitás közúti konfliktus esetén perdöntő bizonyítékkal szolgáljon. A kamera a GPS-hez hasonlóan rögzíthető a szélvédőre, de műszerfalra is tehetjük.

A jármű indításával párhuzamosan indul el a felvétel, ami egy memóriakártyára kerül, s ha betelik, időnként felülírja annak tartalmát. A töltés szivargyújtóról vagy USB-csatlakozóról megoldható. A legtöbb kamera az éjjellátó üzemmódnak köszönhetően sötétben is tűrhető minőségű képet rögzít. Ára tízezer forint körül kezdődik, minőségtől, gyártótól függően a csillagos ég a határ. Használtan már 3500 forintért is találtunk az interneten.

“Bármi történhet az úton…”

Ma már be lehet szerezni olyan kamerát, amelyhez nem szükséges, hogy az autó elinduljon, a gépjármű álló helyzetében is bekapcsol, ha mozgást érzékel. Ilyen eszközt vásárolt Kovács Gábor is.

– Mindennap használom az autót, elég sokat közlekedek, bármi történhet az úton. Ha utazok, akkor is folyamatosan rögzíti az előttem történteket a kamera, baleset esetén fel tudnám használni a felvételét. Ugyanakkor a kocsit is védem ezzel, mivel ha valahol parkolok, bekapcsol, ha valaki rossz szándékkal közeledik, esetleg fel akarja törni a járgányt. A kártyám általában három-négy nap alatt telik be, s felülírja a korábbi felvételeket. Ha út közben valami szokatlan történik, például valaki szabálytalankodik előttem, akkor azt a felvételrészletet általában visszanézem.

A biztosítók is ösztönzik ügyfeleiket

A világháló egyébként tele van dashcam által rögzített videókkal, a YouTube 941 ezer találatot ad erre a keresésre. Főleg Oroszországban terjedtek ezek látványosan el, ahol maguk a biztosítók is ösztönzik ügyfeleiket, hogy ilyen eszközt használjanak. Információink szerint megyénkben még nem fordult elő, hogy valaki egy baleseti helyzet kapcsán ilyen kamera felvételére hivatkozott volna. Az egyik legnagyobb hazai biztosító helyi munkatársa is azt mondta, kárszakértőiknek sem akart senki ilyen felvételt bemutatni.

Bizonyos feltételekkel lehet ilyen kamerát használni

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól megtudtuk, bizonyos feltételekkel lehet ilyen kamerát használni. Természetes személy üzemeltethet ilyen eszközt, s az adatokat kizárólag saját személyes céljára használhatja. Nem felel meg ennek a kitételnek, ha valamely gazdasági társaság vagy más szervezet a tulajdonában álló, azonban munkavállalója által használt gépjárműbe szerel kamerát. A személyes célok nem indokolhatják a kimagaslóan jó minőségű, folytonos mozgást rögzítő felvételek készítését. A képeket öt munkanapig lehet megőrizni, s biztosítani kell, hogy azokhoz harmadik személy ne férhessen hozzá. Ha valaki nyilvánosságra akarja hozni a rögzített anyagot, akkor a személyes adatokat, így különösen a képmást, a rendszámot felismerhetetlenné kell tenni vagy előzetesen be kell szereznie az érintett hozzájárulását.

Közérdek az igazság érvényesülésének biztosítása

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság álláspontja szerint a személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértésével készített, például rejtett kamerás felvételek egy büntető-, vagy szabálysértési eljárásban bizonyítékként történő felhasználása elsődlegesen nem adatvédelmi jogi kérdés. Az eljáró hatóságnak kell azt eldöntenie, hogy a bizonyíték beszerzése, felhasználása a személyes adatok védelméhez fűződő jog olyan megsértését jelenti-e, amely kizárja a felvétel bizonyítékként történő felhasználását.

A Legfelsőbb Bíróság egy 2000-ben született, és azóta több bíróság által hivatkozott döntésében kimondta, hogy a felvételek „bírósági vagy szabálysértési eljárásban bizonyítékként való előterjesztése felhasználásnak minősül, és a felhasználás tényének megállapítása szempontjából közömbös, hogy a felvétel készítése a személyiségi jogok megsértésével történt. A bíróság vagy más hatóság eljárásában az igazság érvényesülése közérdek, és a bizonyítás ezt a célt szolgálja. Ezért nem lehet a felvétel felhasználását visszaélésnek tekinteni.”

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!